Sziasztok:)
Meg is hoztam az első fejezetet! Köszönöm szépen nektek hármótoknak, hogy bizalmat szavaztatok és feliratkoztatok, remélem nem okozok csalódást. Kellemes olvasást, puszi:
Fújtam még egy kis hajlakkot a kontyomra, hogy bombabiztos legyen és elindultam. Még tíz percem lett volna, de semmiképp nem akartam az első napomon elkésni. Már egészen kicsi koromban megtanultam, hogy nagyon fontos dolog az első benyomás, és ennél a lehetőségnél nem tehettem meg, hogy nem hozom ki a legtöbbet magamból.
Az igazság az volt, hogy el voltam ájulva a helyzettől. A magamfajta lányoknak általában nem adatik ekkora lehetőség, hogy a királyi palotában dolgozzanak és éljenek, és úgy éreztem, minden egyes pillanatát ki kell használjam. Ennek megfelelően nagyjából semmit nem tudtam aludni az előző éjszaka, csak forgolódtam az ágyamban, de reggel úgy összekaptam magam, mintha mi sem történt volna.
Az, hogy ide bekerültem, szinte meseszerű volt. Nem volt releváns munkatapasztalatom és tulajdonképpen azzal sem voltam tisztában, hogy pontosan mi lesz a feladatom, de Miss Gibbs - vagy ahogy mindenki hívja informális kereteken belül, Cassie - hihetetlen segítőkész volt. Az interjúra szerencsésen összeszedtem magam, már-már azt is mondhatnám, hogy magabiztosság sugárzott belőlem, de ettől függetlenül nem voltak magasak a reményeim. Mégis felhívtak, és pár napon belül már a palotában nézelődtem. Mostantól itt fekszek, kelek, eszem, létezem. Itt élek.
Fürge léptekkel mentem a személyzeti ebédlőbe, ahol Cassie, a főnököm már az asztalnál ült, és vadul gesztikulálva telefonált. Csináltam magamnak egy kávét, majd leültem mellé az asztalhoz. Már az illatától éberebbnek éreztem magam, így lassan kortyolni kezdtem reménykedve, hogy még nem vagyok teljesen immúnis a koffeinre. Cassie felmutatta egyik ujját jelezve ezzel, hogy várjak, amíg befejezi a telefonálást. Vettem a célzást, és csendben kivártam a soromat.
Kihasználtam a kapott időben, és körbenéztem. Ugyan jártam már itt előtte, de még egyszer sem volt alkalmam alaposan szemügyre venni a helyiséget. Az étkező nem volt egy nagy szám, igazából a személyzeti szárnyban semmi nem volt extra, ettől függetlenül igényesen és szépen meg volt csinálva. A palota többi részétől eltérően itt inkább a fehér szín, ezzel együtt letisztultság uralkodott, semmi csillogás vagy pucc, de még így is ezerszer szebb, mint a lakás, ahol ezelőtt laktam.
És ez tulajdonképpen mindenre igaz volt. A hálószobákra, a folyosókra, a konyhára de még a mosdóra is. Az embernek valahogy jobb lesz a közérzete a körülötte lévő szép dolgoktól, én is éreztem, hogy egyre izgatottabb vagyok.
Cassie végre letette a telefonját.
- Nora, jó reggelt. Jól aludtál? - mosolygott rám.
- Fogjuk rá.
- Szuper, akkor kezdjük is - vágott bele.
Egy csapásra eltűnt a mosolygós Cassie, és egy sokkal komolyabb, szigorúbb tekintet költözött az arcára, mint pár másodperccel korábban.
- Tudnod kell pár dolgot már így az elején. Először is, te egy asszisztens asszisztensének az asszisztense vagy. A feladatod támogató jellegű, de ettől függetlenül nagyon is fontos, tőled függ az én unkám, amitől az én főnököm munkája függ, aki még felsőbb embereknek dolgozik. Millió és millió szabályt kell fejben tartanod, amikből a legfontosabbat most meg is osztom veled - állt fel, és intett, hogy kövessem. - Abszolúte semmi kontaktus a nemesekkel. Nincs értelme, ők amúgy sem fognak hozzád szólni, te pedig az etikett szerint nem kezdeményezhetsz beszélgetést. Ha valamiért hozzád szólnak, nyilván udvariasan válaszolsz, de ennyi. Próbálj meg nem az útjukban lenni.
Vett egy mély levegőt, de nem állt meg.
- Mi van még? Persze, az etikett. Az etikett nagyon fontos! Bár a munkád nagy része erre a szárnyra korlátozódik, nem kizárt, hogy összefutsz valakivel. A legkisebb hiba is az állásodba kerülhet, de akár az enyémbe is, arról nem is beszélve, hogy baromi kínos. Eddig világos?
- Abszolút - bólintottam.
- Szuper. A határidők nem opciók, nincs késés, valamint nincs látogatás. Magadon kívül senkit nem hozhatsz be ide. Ha szabadnapot szeretnél, minimum egy héttel előre szólj. Nem ígérem, hogy minden alkalommal ki tudod majd venni, de igyekszem.
Kinyitott egy ajtót, és előre engedett.
- Ez itt az irodám, az ott pedig a te területed - mutatott egy pici asztalra és számítógépre. - Semmi személyeskedés, családi fotók vagy plüssnyulak. Azok a hálószobádba valók. Valamint ez evidens, de nem szeretnélek egyszer sem farmerban, zenekaros pólóban vagy sportcipőben meglátni. Asszisztens vagy, nem tizenéves rajongólány. Minden tiszta?
Hezitálva bólintottam.
- Akkor lássunk is neki. A herceg és a hercegnő hivatalosan holnap reggel érkezik. A fogadtatásuknak nagy része már el van intézve, de szeretnénk, ha minden gördülékenyen történne. Már egy noteszt az asztalodra tettem, abban benne van minden telefonszám és email cím, illetve a fontosabb részleteket azonnal átküldöm neked. Minden feladatod abban lesz benne. Menni fog?
- Menni fog.
Nap végén fáradtan zuhantam be a párnáim közé, és megpróbáltam elengedni magam. Bár való igaz, hogy a munka nem volt fizikai jellegű, mégis jobban elfáradtam, mint addig bármikor. Azonban a nyomás és a stressz ellenére is sokkal boldogabb és motiváltabb voltam, mint valaha.
Pár perc pihenő után felpattantam és kimentem az erkélyre. Nem volt sajátom, az egész emeleten egy sor erkély volt, ezen osztoztunk, de most kivételesen egyedül voltam.
Az udvar gyönyörű volt. Bár az erkély nem a fő udvarra nézett, a kisebb kert is lenyűgözött. Ugyan a családom sosem volt kifejezetten szegény, fele ekkora pompáról még álmodni sem nagyon mertünk volna. Egész gyerekkoromat egy panel harmadik emeletén töltöttem, és az ablakon kinézve sem jutott részem sok zöldben. Az egész borzasztó poros és zsúfolt volt, valamint szürke és unalmas csak úgy, mint az ott élő emberek. A lehető legjobb dolog, ami történhetett velem az volt, hogy leléptem onnan.
A szüleim azért hiányoznak kicsit. Bár soha nem volt köztünk valódi kötelék, azért mégiscsak velük éltem le húsz évet az életemből. Baromság lenne azt állítani, hogy egyről a kettőre el tudnám őket felejteni.
Rápillantottam a telefonomra, és azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon fel kéne-e hívnom őket. Elég késő volt, de azért valakinek szívesen beszámoltam volna az első munkanapomról. Barátaim nem igazán voltak, hogy őket zaklassam ilyenkor. Felkaptam a telefonomat, és hezitálva beléptem a névjegyekhez, de végül csak egy SMS-t pötyögtem be: Fárasztó, de szuper volt az első nap. Majd beszélünk, Noraxx. Visszaléptem az erkélyre, és ismét a kertet kezdtem tanulmányozni.
Annak idején nagyon szerettem volna kertész lenni, de sajnos soha nem lett belőle semmi. Be kellett érnem a szobámban lévő cserepes virágokkal, amik ugyan feldobták a hangulatot, de mégsem ugyanaz végigmenni egy kancsóval az összes növényen, mint nyakig dagonyázni a földben.
Hirtelen ötlettől fogva felkaptam a dzsekimet, és kiléptem a folyosón. Bár még nem voltam igazán biztos magamban, ami a palotán belüli tájékozódást illette, de megkíséreltem a lehetetlent, és a kijárat felé vettem az irányt. A szívem kicsit gyorsabban kezdett verni, amint megláttam a biztonsági őrt az ajtóban, de amint meglátta a nyakamban lifegő azonosítót, egy bólintással nyitotta is az ajtót. Azonnal friss levegő csapta meg az orromat, akaratlanul is vettem egy mély levegőt. Ennek a levegőnek köze sem volt az otthoni szennyezetthez.
- Pánikroham? - hallottam egy mély hangot a hátam mögött.
Ijedten fordultam hátra, és meglepően kellemes látvány tárult elém. Egy magas, szőke, kék szemű férfi mosolygott rám a járda túloldaláról.
- Jaj nem, dehogyis, csak egy kis friss levegőre vágytam - válaszoltam.
Gyanakodva nézett végig rajtam, miközben elindult felém. Sötét farmert és egy egyszerű fehér pólót viselt, mégis úgy éreztem, hogy alul vagyok öltözve. Kifejezetten jól nézett ki.
- Biztos? Előttem nem kell titkolóznod, még soha nem rúgattam ki senkit, pedig sok esélyem lett volna.
Halványan elmosolyodtam, ahogy mellém ért. Finom illata volt, semmi erős, inkább a “tiszta” illatnak egy fokkal kellemesebb változata. Akaratlanul is vettem egy nagyobb levegőt. Együtt kezdtünk el sétálni, megtartva egy bizonyos távolságot kettőnk között.
- Tényleg? Olyan régóta vagy már itt, vagy túl gyakran változik a személyzet?
- Kicsit mindkettő. Nem sokan tudják kezelni a stresszt, meg a folyamatos készenlétet. Meg persze azt, hogy nem feltétlenül csak azt kell csinálniuk, amilyen pozícióra jelentkeztek.
Leültem az első padra és tovább faggattam. Komolyan érdekelt, hogy ez mit jelentett,és hogy nekem a jövőben milyen más fajta feladatokkal kell megbirkóznom.
- Mire gondolsz?
- Majd meglátod, nem veszem el az elején a kedved. Te milyen pozícióban vagy itt? - Leült mellém, és teljes testével felém fordult.
- Cassie személyi asszisztenseként. Mit jelent az, hogy nem ve...
- Cassie? Mármint Miss Cassandra Gibbs, ugye? - vágott közbe.
Bólintottam, mire elmosolyodott.
- Akkor pontosan tudom, hogy ki vagy.
- Honnan...?
- És miért vagy itt?
Nem tetszett, hogy ő nem válaszol semmire, csak kérdez, ennek ellenére folytattam a beszélgetést. Úgy gondoltam, hogy abból csak előnyöm származhat, ha összebarátkozok valakivel.
- Hát... gondoltam megpróbálom, aztán összejött. Nem volt veszteni valóm.
- Úgy érzem, emögött van egy sztori.
Megvontam a vállamat. Nem volt kedvem kifejteni neki az eddigi életemet, így kicsit általánosabb területre tereltem a témát, és hál' istennek ő nem feszegette tovább a személyes témákat. Szóba jött az időjárás, az oktatás valamint még a bulvár is, azon belül a királyi családdal kapcsolatos hírek.
- El sem tudod hinni, mennyi mindent eltussolnak. Sheila hercegnő, ha csak egy sima mezei celeb lenne, már rég darabokra lenne szedve.
- Igen?
- Részletekbe nagyon nem mehetek bele, de maradjunk annyiban, hogy egy álomvilágban élő kis fruska. A bátyával kézen fogva, természetesen. Harold hercegnek megvan a maga hírneve a női beosztottak között, de nem lehet tudni, hogy ebből mi minden igaz. Sokan túloznak a hiúságuk miatt, és még többen tagadnak a pozíciójuk végett.
Egyre feszültebben figyeltem.
- Persze a hercegnő se sokkal jobb, de ő "nem tehet róla". Ő olyan kis naív, szerelmes típus. Hisz a romantikus regényekben, és ugyan ez már a huszonegyedik század, a királyi család mégsem repes az ötlettől, hogy egy egyszerű polgárral legyen együtt.
Homlokomat ráncolva néztem rá.
- A hercegnőnek van valakije?
Elmosolyodott.
- Valószínűleg van, de senki nem tudja, ki az. Próbálják az egész ügyet annyira szőnyeg alá söpörni, amennyire az csak lehetséges. Persze vannak spekulációk...
Abban a pillanatban csörrent meg a telefonja, ami a beszélgetésünk végét jelentette. Bár a történet eléggé felcsigázott, nem marasztaltam. Udvariasan elköszönt, jó éjszakát kívánt, még azt is felajánlotta, hogy visszakísér a hálószobámig, de én úgy döntöttem, maradok még egy kicsit. A út felénél járva hátrafordult, és kezével lefedte a mobiljának a mikrofon részét.
- Amúgy Nick - kiabált vissza fojtott hangon.
- Te meg már úgyis tudod, hogy ki vagyok.
Nevetve megrázta a fejét, és a figyelmét ismét a vonal túlsó végén lévő személyre irányította.
Hangosan kifújtam a levegőt. Nem szeretem, ha a frászt hozzák rám, és ennek a pasasnak egyértelműen sikerült. A nyomás, amit mindenféle monológok előtt is éreztem megerősödött Cassie monológjával, majd Nick még rápakolt egy lapáttal a “senki-nem-bírja-itt-sokáig” szövegével. Bár erősen hittem abban, hogy nekem itt kell lennem, arra nem voltam viszont felkészülve, hogy alig húsz évesen legyen egy mentális összeroppanásom.
Nem akartam hazamenni. Ott nem várt volna más, mint a jól megszokott gyorsétterem, a mindennapos olajszag és a rettentő egészségtelen diéta. Nem hiányzott az életemből a vendég központúság és a folyamatos rohanás, a talpon töltött tizenhat órák és a barátságtalan főnökeim, akik csak akkor tudtak kedvesek leni, ha túlórázni kellett. És bár Cassie kemény kezű főnöknek bizonyult, inkább töltöttem volna vele ezer napot, mintsem hogy hazamenjek.
Ahogy elindultam vissza a hálószobámhoz, próbáltam kiűzni a negatív gondolatokat a fejemből. A holnapi nap fontos volt, így muszáj volt pihennem és rendesen kialudnom magam, ami pörgő aggyal nem szokott menni.
A szobámhoz érve magamra zártam az ajtómat. A telefonom egy nem fogadott hívást mutatott. Anya. Sóhajtottam, és lezártam a képernyőt mondván, majd visszahívom. Tényleg szükségem volt egy kis pihenőre, így vettem egy gyors zuhanyt,bebújtam a takaró alá, és bár a folyton kattogó agyam szoros versenyben volt az egyre erősebb kimerültségemmel, lassan mégis elnyomott az álom.
A második fejezetből:
Meg is hoztam az első fejezetet! Köszönöm szépen nektek hármótoknak, hogy bizalmat szavaztatok és feliratkoztatok, remélem nem okozok csalódást. Kellemes olvasást, puszi:
Sera V.
Fújtam még egy kis hajlakkot a kontyomra, hogy bombabiztos legyen és elindultam. Még tíz percem lett volna, de semmiképp nem akartam az első napomon elkésni. Már egészen kicsi koromban megtanultam, hogy nagyon fontos dolog az első benyomás, és ennél a lehetőségnél nem tehettem meg, hogy nem hozom ki a legtöbbet magamból.
Az igazság az volt, hogy el voltam ájulva a helyzettől. A magamfajta lányoknak általában nem adatik ekkora lehetőség, hogy a királyi palotában dolgozzanak és éljenek, és úgy éreztem, minden egyes pillanatát ki kell használjam. Ennek megfelelően nagyjából semmit nem tudtam aludni az előző éjszaka, csak forgolódtam az ágyamban, de reggel úgy összekaptam magam, mintha mi sem történt volna.
Az, hogy ide bekerültem, szinte meseszerű volt. Nem volt releváns munkatapasztalatom és tulajdonképpen azzal sem voltam tisztában, hogy pontosan mi lesz a feladatom, de Miss Gibbs - vagy ahogy mindenki hívja informális kereteken belül, Cassie - hihetetlen segítőkész volt. Az interjúra szerencsésen összeszedtem magam, már-már azt is mondhatnám, hogy magabiztosság sugárzott belőlem, de ettől függetlenül nem voltak magasak a reményeim. Mégis felhívtak, és pár napon belül már a palotában nézelődtem. Mostantól itt fekszek, kelek, eszem, létezem. Itt élek.
Fürge léptekkel mentem a személyzeti ebédlőbe, ahol Cassie, a főnököm már az asztalnál ült, és vadul gesztikulálva telefonált. Csináltam magamnak egy kávét, majd leültem mellé az asztalhoz. Már az illatától éberebbnek éreztem magam, így lassan kortyolni kezdtem reménykedve, hogy még nem vagyok teljesen immúnis a koffeinre. Cassie felmutatta egyik ujját jelezve ezzel, hogy várjak, amíg befejezi a telefonálást. Vettem a célzást, és csendben kivártam a soromat.
Kihasználtam a kapott időben, és körbenéztem. Ugyan jártam már itt előtte, de még egyszer sem volt alkalmam alaposan szemügyre venni a helyiséget. Az étkező nem volt egy nagy szám, igazából a személyzeti szárnyban semmi nem volt extra, ettől függetlenül igényesen és szépen meg volt csinálva. A palota többi részétől eltérően itt inkább a fehér szín, ezzel együtt letisztultság uralkodott, semmi csillogás vagy pucc, de még így is ezerszer szebb, mint a lakás, ahol ezelőtt laktam.
És ez tulajdonképpen mindenre igaz volt. A hálószobákra, a folyosókra, a konyhára de még a mosdóra is. Az embernek valahogy jobb lesz a közérzete a körülötte lévő szép dolgoktól, én is éreztem, hogy egyre izgatottabb vagyok.
Cassie végre letette a telefonját.
- Nora, jó reggelt. Jól aludtál? - mosolygott rám.
- Fogjuk rá.
- Szuper, akkor kezdjük is - vágott bele.
Egy csapásra eltűnt a mosolygós Cassie, és egy sokkal komolyabb, szigorúbb tekintet költözött az arcára, mint pár másodperccel korábban.
- Tudnod kell pár dolgot már így az elején. Először is, te egy asszisztens asszisztensének az asszisztense vagy. A feladatod támogató jellegű, de ettől függetlenül nagyon is fontos, tőled függ az én unkám, amitől az én főnököm munkája függ, aki még felsőbb embereknek dolgozik. Millió és millió szabályt kell fejben tartanod, amikből a legfontosabbat most meg is osztom veled - állt fel, és intett, hogy kövessem. - Abszolúte semmi kontaktus a nemesekkel. Nincs értelme, ők amúgy sem fognak hozzád szólni, te pedig az etikett szerint nem kezdeményezhetsz beszélgetést. Ha valamiért hozzád szólnak, nyilván udvariasan válaszolsz, de ennyi. Próbálj meg nem az útjukban lenni.
Vett egy mély levegőt, de nem állt meg.
- Mi van még? Persze, az etikett. Az etikett nagyon fontos! Bár a munkád nagy része erre a szárnyra korlátozódik, nem kizárt, hogy összefutsz valakivel. A legkisebb hiba is az állásodba kerülhet, de akár az enyémbe is, arról nem is beszélve, hogy baromi kínos. Eddig világos?
- Abszolút - bólintottam.
- Szuper. A határidők nem opciók, nincs késés, valamint nincs látogatás. Magadon kívül senkit nem hozhatsz be ide. Ha szabadnapot szeretnél, minimum egy héttel előre szólj. Nem ígérem, hogy minden alkalommal ki tudod majd venni, de igyekszem.
Kinyitott egy ajtót, és előre engedett.
- Ez itt az irodám, az ott pedig a te területed - mutatott egy pici asztalra és számítógépre. - Semmi személyeskedés, családi fotók vagy plüssnyulak. Azok a hálószobádba valók. Valamint ez evidens, de nem szeretnélek egyszer sem farmerban, zenekaros pólóban vagy sportcipőben meglátni. Asszisztens vagy, nem tizenéves rajongólány. Minden tiszta?
Hezitálva bólintottam.
- Akkor lássunk is neki. A herceg és a hercegnő hivatalosan holnap reggel érkezik. A fogadtatásuknak nagy része már el van intézve, de szeretnénk, ha minden gördülékenyen történne. Már egy noteszt az asztalodra tettem, abban benne van minden telefonszám és email cím, illetve a fontosabb részleteket azonnal átküldöm neked. Minden feladatod abban lesz benne. Menni fog?
- Menni fog.
Nap végén fáradtan zuhantam be a párnáim közé, és megpróbáltam elengedni magam. Bár való igaz, hogy a munka nem volt fizikai jellegű, mégis jobban elfáradtam, mint addig bármikor. Azonban a nyomás és a stressz ellenére is sokkal boldogabb és motiváltabb voltam, mint valaha.
Pár perc pihenő után felpattantam és kimentem az erkélyre. Nem volt sajátom, az egész emeleten egy sor erkély volt, ezen osztoztunk, de most kivételesen egyedül voltam.
Az udvar gyönyörű volt. Bár az erkély nem a fő udvarra nézett, a kisebb kert is lenyűgözött. Ugyan a családom sosem volt kifejezetten szegény, fele ekkora pompáról még álmodni sem nagyon mertünk volna. Egész gyerekkoromat egy panel harmadik emeletén töltöttem, és az ablakon kinézve sem jutott részem sok zöldben. Az egész borzasztó poros és zsúfolt volt, valamint szürke és unalmas csak úgy, mint az ott élő emberek. A lehető legjobb dolog, ami történhetett velem az volt, hogy leléptem onnan.
A szüleim azért hiányoznak kicsit. Bár soha nem volt köztünk valódi kötelék, azért mégiscsak velük éltem le húsz évet az életemből. Baromság lenne azt állítani, hogy egyről a kettőre el tudnám őket felejteni.
Rápillantottam a telefonomra, és azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon fel kéne-e hívnom őket. Elég késő volt, de azért valakinek szívesen beszámoltam volna az első munkanapomról. Barátaim nem igazán voltak, hogy őket zaklassam ilyenkor. Felkaptam a telefonomat, és hezitálva beléptem a névjegyekhez, de végül csak egy SMS-t pötyögtem be: Fárasztó, de szuper volt az első nap. Majd beszélünk, Noraxx. Visszaléptem az erkélyre, és ismét a kertet kezdtem tanulmányozni.
Annak idején nagyon szerettem volna kertész lenni, de sajnos soha nem lett belőle semmi. Be kellett érnem a szobámban lévő cserepes virágokkal, amik ugyan feldobták a hangulatot, de mégsem ugyanaz végigmenni egy kancsóval az összes növényen, mint nyakig dagonyázni a földben.
Hirtelen ötlettől fogva felkaptam a dzsekimet, és kiléptem a folyosón. Bár még nem voltam igazán biztos magamban, ami a palotán belüli tájékozódást illette, de megkíséreltem a lehetetlent, és a kijárat felé vettem az irányt. A szívem kicsit gyorsabban kezdett verni, amint megláttam a biztonsági őrt az ajtóban, de amint meglátta a nyakamban lifegő azonosítót, egy bólintással nyitotta is az ajtót. Azonnal friss levegő csapta meg az orromat, akaratlanul is vettem egy mély levegőt. Ennek a levegőnek köze sem volt az otthoni szennyezetthez.
- Pánikroham? - hallottam egy mély hangot a hátam mögött.
Ijedten fordultam hátra, és meglepően kellemes látvány tárult elém. Egy magas, szőke, kék szemű férfi mosolygott rám a járda túloldaláról.
- Jaj nem, dehogyis, csak egy kis friss levegőre vágytam - válaszoltam.
Gyanakodva nézett végig rajtam, miközben elindult felém. Sötét farmert és egy egyszerű fehér pólót viselt, mégis úgy éreztem, hogy alul vagyok öltözve. Kifejezetten jól nézett ki.
- Biztos? Előttem nem kell titkolóznod, még soha nem rúgattam ki senkit, pedig sok esélyem lett volna.
Halványan elmosolyodtam, ahogy mellém ért. Finom illata volt, semmi erős, inkább a “tiszta” illatnak egy fokkal kellemesebb változata. Akaratlanul is vettem egy nagyobb levegőt. Együtt kezdtünk el sétálni, megtartva egy bizonyos távolságot kettőnk között.
- Tényleg? Olyan régóta vagy már itt, vagy túl gyakran változik a személyzet?
- Kicsit mindkettő. Nem sokan tudják kezelni a stresszt, meg a folyamatos készenlétet. Meg persze azt, hogy nem feltétlenül csak azt kell csinálniuk, amilyen pozícióra jelentkeztek.
Leültem az első padra és tovább faggattam. Komolyan érdekelt, hogy ez mit jelentett,és hogy nekem a jövőben milyen más fajta feladatokkal kell megbirkóznom.
- Mire gondolsz?
- Majd meglátod, nem veszem el az elején a kedved. Te milyen pozícióban vagy itt? - Leült mellém, és teljes testével felém fordult.
- Cassie személyi asszisztenseként. Mit jelent az, hogy nem ve...
- Cassie? Mármint Miss Cassandra Gibbs, ugye? - vágott közbe.
Bólintottam, mire elmosolyodott.
- Akkor pontosan tudom, hogy ki vagy.
- Honnan...?
- És miért vagy itt?
Nem tetszett, hogy ő nem válaszol semmire, csak kérdez, ennek ellenére folytattam a beszélgetést. Úgy gondoltam, hogy abból csak előnyöm származhat, ha összebarátkozok valakivel.
- Hát... gondoltam megpróbálom, aztán összejött. Nem volt veszteni valóm.
- Úgy érzem, emögött van egy sztori.
Megvontam a vállamat. Nem volt kedvem kifejteni neki az eddigi életemet, így kicsit általánosabb területre tereltem a témát, és hál' istennek ő nem feszegette tovább a személyes témákat. Szóba jött az időjárás, az oktatás valamint még a bulvár is, azon belül a királyi családdal kapcsolatos hírek.
- El sem tudod hinni, mennyi mindent eltussolnak. Sheila hercegnő, ha csak egy sima mezei celeb lenne, már rég darabokra lenne szedve.
- Igen?
- Részletekbe nagyon nem mehetek bele, de maradjunk annyiban, hogy egy álomvilágban élő kis fruska. A bátyával kézen fogva, természetesen. Harold hercegnek megvan a maga hírneve a női beosztottak között, de nem lehet tudni, hogy ebből mi minden igaz. Sokan túloznak a hiúságuk miatt, és még többen tagadnak a pozíciójuk végett.
Egyre feszültebben figyeltem.
- Persze a hercegnő se sokkal jobb, de ő "nem tehet róla". Ő olyan kis naív, szerelmes típus. Hisz a romantikus regényekben, és ugyan ez már a huszonegyedik század, a királyi család mégsem repes az ötlettől, hogy egy egyszerű polgárral legyen együtt.
Homlokomat ráncolva néztem rá.
- A hercegnőnek van valakije?
Elmosolyodott.
- Valószínűleg van, de senki nem tudja, ki az. Próbálják az egész ügyet annyira szőnyeg alá söpörni, amennyire az csak lehetséges. Persze vannak spekulációk...
Abban a pillanatban csörrent meg a telefonja, ami a beszélgetésünk végét jelentette. Bár a történet eléggé felcsigázott, nem marasztaltam. Udvariasan elköszönt, jó éjszakát kívánt, még azt is felajánlotta, hogy visszakísér a hálószobámig, de én úgy döntöttem, maradok még egy kicsit. A út felénél járva hátrafordult, és kezével lefedte a mobiljának a mikrofon részét.
- Amúgy Nick - kiabált vissza fojtott hangon.
- Te meg már úgyis tudod, hogy ki vagyok.
Nevetve megrázta a fejét, és a figyelmét ismét a vonal túlsó végén lévő személyre irányította.
Hangosan kifújtam a levegőt. Nem szeretem, ha a frászt hozzák rám, és ennek a pasasnak egyértelműen sikerült. A nyomás, amit mindenféle monológok előtt is éreztem megerősödött Cassie monológjával, majd Nick még rápakolt egy lapáttal a “senki-nem-bírja-itt-sokáig” szövegével. Bár erősen hittem abban, hogy nekem itt kell lennem, arra nem voltam viszont felkészülve, hogy alig húsz évesen legyen egy mentális összeroppanásom.
Nem akartam hazamenni. Ott nem várt volna más, mint a jól megszokott gyorsétterem, a mindennapos olajszag és a rettentő egészségtelen diéta. Nem hiányzott az életemből a vendég központúság és a folyamatos rohanás, a talpon töltött tizenhat órák és a barátságtalan főnökeim, akik csak akkor tudtak kedvesek leni, ha túlórázni kellett. És bár Cassie kemény kezű főnöknek bizonyult, inkább töltöttem volna vele ezer napot, mintsem hogy hazamenjek.
Ahogy elindultam vissza a hálószobámhoz, próbáltam kiűzni a negatív gondolatokat a fejemből. A holnapi nap fontos volt, így muszáj volt pihennem és rendesen kialudnom magam, ami pörgő aggyal nem szokott menni.
A szobámhoz érve magamra zártam az ajtómat. A telefonom egy nem fogadott hívást mutatott. Anya. Sóhajtottam, és lezártam a képernyőt mondván, majd visszahívom. Tényleg szükségem volt egy kis pihenőre, így vettem egy gyors zuhanyt,bebújtam a takaró alá, és bár a folyton kattogó agyam szoros versenyben volt az egyre erősebb kimerültségemmel, lassan mégis elnyomott az álom.
A második fejezetből:
- Műsor is lesz a vacsorához?
Ijedten fordultam hátra és még jobban megrémültem, mikor felismertem a mély hang tulajdonosát. Bár mindössze egy egyszerű fehér inget és egy fekete öltönynadrágot viselt, bárhol felismertem volna az erős állvonalát, vastag alkait és sötét, enyhén göndör haját.
- Harry herceg!
Hirtelen nem tudtam, hogy hogyan reagáljak; kezet nem nyújthattam, viszont a hajlongástól baromi kínosan éreztem volna magam, így az az opció maradt, hogy tátott szájjal bámultam. Láthatólag a herceg ezen jól szórakozott.
- Te is? A francba, azt hittem legalább ebben a palotában én vagyok az egyetlen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése